2011. július 11., hétfő

Golden blog és tervek

A blogom fent van a golden blog versenyen, szavazzatok rá, ha tetszett (aug.8-tól lehet szavazni rá, akkor majd adok linket is hozzá).

Más, várhatóan (ha lesz érdeklődés), készítek egy kis kiadványt arról, hogy az adóforintjainkból mennyi hova megy. Már azt sem egyszerű persze megmondani, hogy mit adózunk, mert hát végül az áfát is mi fizetjük meg, de majd megküzdök a problémával :))

2010. augusztus 22., vasárnap

HM Térképészeti Kht.

Nagy barátja vagyok a térképeknek. Második világháborús térképeknek még nagyobb barátja vagyok. Nem csak nézni, hanem rajzolni is szeretem a térképet (lásd másik blogom).
Ezekhez persze szükség lenne akkori térképekre, légifotókra, persze az aktuális térképek, légifotók is sokat tudnának segíteni.
A nagy Amerikában, a vállalkozások hazájában, ahol mindent a pénzzel mérnek, az állami adatok, mivel közpénzek által készültek, ingyenesen hozzáférhetőek, és szabadon felhasználhatóak az adatok, térképek, fényképek. Az öreg Európában viszont mindenért fizetni kell (most már persze vannak változások a legbigottabbaknál is, lásd: ordnance survey ). Nincs ez másképp Magyarországon is. Ax MH Térképészeti Kht. tartja kezét a régi és mai katonai térképeken.
Eddig abban a hitben éltem, hogy mindez azért van ennyire védve, mert jó bevételt hoz (a titkosság már régen nem téma, hiszen pénzért bárki hozzáférhet ezekhez a térképekhez). De véletlenül megnéztem a bevételi adataikat.

A Kht. az alapító minisztérium (HM) támogatásán kívül a következő saját vállalkozási pénzeket tudta hozni:
(év, bevétel a támogatással együtt ezerFt, vállalkozási bevétel ezerFt, vállalkozás tev. költsége ezerFt, vállalkozási tevékenység haszna ezerFt)

2009, 1.800.571, 138.669, 122.913, 15.756
2008, 2.077.299, 150.091, 132.258, 17.833
2007, 1.592.755, 245.672, 197.052, 48.620
2006, 1.225.888, 246.150, 207.716, 38.434
2005, 710.244, 247.968, 213.542, 34.426
2004, 1.195.749, 209.076, 134.810, 74.266

Tehát erősen csökkenő tendenciával tavaly kevesebb, mint 16 millió forintot hozott az államnak, hogy nem engedi, hogy a térképészeti alapadatok ingyenesen elérhetőek legyen.
Nem is tudok belegondolni mennyi mindenre lenne használható az ingyenes adatok a magánszemélyeknek, vállalkozásoknak, történészeknek, stb.
Örömmel írtam alá a petíciót: ((( jelenleg a free our data oldal le van kapcsolva, nem tudom linkelni ))).

forrás: topomap

2010. május 18., kedd

Színház látogatottság 2008

Top 10 leglátogatottabb színházak (illetve ahogy látom néha színpadonként éves adatok):


  • Budapesti Operettszínház - Nagyszínpad: 350.896
  • Madách Színház Kht. - Madách Színház: 280.486
  • Magyar Állami Operaház: 253.430
  • Vígszínház - Nagyszínpad: 221.878
  • Thália Színház Kht. - Nagyszínpad: 122.324
  • Győri Nemzeti Színház (Győr) - Nagyterem: 116.060
  • Vígszínház - Pesti Színház: 110.049
  • József Attila Színház Kht. -Nagyszínház: 107.430
  • Móricz Zsigmond Színház (Nyíregyháza) - Nagyszínpad: 102.413
  • Szigligeti Színház (Szolnok) - Nagyszínpad: 91.074
Legtöbb ember a Magyar Állami Operaszínháznak dolgozik 859 fővel (részmunkaidősök átszámítva), a többség 100 alatt van, néhány 200-300 fős színház van csak.

forrás: OKM

2009. december 23., szerda

Közutak hossza

A KSH adatai szeint a magyarországi küzúthálózat hossza 2007-ben 31.183 km volt.
Ebből

  • autópálya: 858 km
  • autóút: 174 km
  • elsőrendű főút: 2.155
  • másodrendű főút: 4.417 km
  • gyorsforgalmi utak csomóponti ágai: 449 km
  • összekötő út: 18.078
  • bekötőút: 4.567 km
  • állomáshoz vezető út: 485 km
A navigációs szoftverek térképadatai általában 105-109.000 km utat tartanak nyilván. A fentiek alapján az gondolom, hogy náluk duplikációt a többsávos utak jelenthetnek, de ezt nem tudom igazolni.

Budapest úthálózatának hossza több, mint 4.200 km (1995-ös adatom van, valószínűleg jelentősen nem nőtt).

Az autópályák hosszának változása az évek folyamán: (kilométerben)
1970: 8
1980: 130
1990: 267
1991: 269
1992: 269
1993: 269
1994: 293
1995: 335
1996: 365
1997: 381
1998: 448
1999: 448
2000: 448
2001: 448
2002: 533
2003: 542
2004: 569
2005: 636
2006: 785
2007: 858

forrás: KSH évkönyvei, Budapest Stat.Évkönyv, linklink 

2009. december 16., szerda

Aktuális H1N1 adatok

23-ra emelkedett a biztosan H1N1 által okozott betegségben meghaltak száma az országban.
1226 azok száma, akik biztosan H1N1-gyel fertőzöttek.

forrás: link 49.hét

2009. november 18., szerda

H1N1 és a "sima" influenza vírus

Terjed, hogy a H1N1 vírusban kevesebben halnak meg, mint a sima influenzában.

Jelenleg H1N1-ben öten (5) haltak meg, és a vírus még messze nem terjedt el Magyarországon (347 biztos H1N1 megbetegedett).

A "sima" szezonális influenza miatt a KSH Egészségügyi Évkönyv, illetve a Statisztikai Évkönyvek szerint a következő halálozások történtek:
2001: 15
2002: 8
2003: 35
2004: 11
2005: 24
2006: 2
2007: 10

(általában a pneumoniát is ide sorolják az USA adatoknál, ez a magyaroknál:
2001: 744
2002: 908
2003: 908 (véletlen egybeesés)
2004: 876
2005: 867
)

Ez alapján a még nem elterjedt H1N1 esetében is közel annyian haltak meg, mint sima influenzában egy év alatt.

Azt sem hallgathatom el, hogy az amerikai számok mást mutatnak. Ott évente 36.000-en halnak meg sima influenzában (ide számolják a pneumoniát is), összehasonlítva H1N1-ben (lásd előző posztok) 672 és 6.100 között lehetnek az áldozatok.
A kórházi ápolásra szorulók sima vírus esetén 200.000, míg a H1N1 miatt már most százezer környékén van az új becslésük.

Összefoglalva bár nem annyira halálos, mint az ebola, de azért eléggé gyilkos kór, de mindenképpen gyilkosabb, mint a sima influenza. Viszont a kórházi ápolásra szorulók aránya magasabb, mint a sima influenza, és mint ahogy már jeleztem, gazdaságilag is drágább, mint a sima influenza, de belátni sem lehet, hogy ha a H1N1 elterjedne Magyarországon, akkor képes lenne-e egészségügyi rendszerünk kezelni a sok beteget, és az emiatt ellátatlan betegeknél mekkora lenne a halálozási arány...

forrás: NIAID, OEK, CDC, KSH évkönyvek

2009. november 12., csütörtök

H1N1 az USA-ban

Az egyik előző posztomban idéztem a CDC számait az amerikai helyzetről. Relatíve kis számok voltak megemlítve. Ehhez képest tegnap a CDC teljesen más számokat közölt. Mint mondták, eddig a biztosan H1N1 vírus adatokat közölték, de most adtak egy becslést a jelenlegi helyzetről.
Az új számok:

So for April through October 17th, we estimate the 22 million people have become ill from pandemic influenza.  We estimate 98,000 people have been hospitalized so far through October 17th.  And the upper and lower estimates on hospitalizations are from 63,000 to 153,000.  We estimate that 3,900 people have died so far in the first six months of the pandemic from this virus.  And the estimates there are from 2,500 up through 6,100 people having died so far.  We’ve been talking a lot about this pandemic being a younger person’s disease, that it's disproportionately affecting children and young adults and relatively sparing the elderly, very different from seasonal flu.  So I also want to give you some estimates for cases, hospitalizations and deaths for different age groups.  So in children under 18, we estimate 8 million children have been ill with influenza, 36,000 hospitalized, and 540 children have died from this pandemic influenza.  In the first six months of the pandemic for adults 18 to 64 years of age, we estimate 12 million cases, 53,000 hospitalizations, and 2900 deaths.  For people 65 and over, we estimate about 2 million cases, 9,000 hospitalizations and about 440 deaths.


Tehát 22 millió ember fertőződött meg április és október 17. között, 98.000 ember került kórházba (63-153.000 között van a becslés alsó és felső határa), és 3.900 ember halt meg (2.500 és 6.100 a két határ). Most a meghalt gyerekek száma: 540.
Ez azért elég jelentős eltérés, kapott is ezért a sajtótól.


Érdemes elolvasni a sajtótájékoztatót (lásd a forrásnál a linket)!


forrás: CDC